Connors, a gonosz, Borg, McEnroe és a többiek – Beszélgetés Taróczy Balázzsal

Ma az egyik sportcsatorna szakkommentátora, mindenkiről mindent tud, néha az unalmas, szürke játékot is pompássá varázsolja színes, élvezetes és hozzáértő szövegével. Három éve minden esztendőben elhozza Magyarországra a tenisz egykori klasszikusait, John McEnroe-t, Björn Borgot, Ivan Lendlt és a többi világnagyságot. Szombaton, október 29-én a régi idők nagyjai ismét Budapesten teszik tiszteletüket, újra megtelik Papp László Sportaréna.
   
Szeret még teniszezni, vagy rosszul lesz, ha labdát, ütőt lát?
    
– Most is imádom. Egyszóval a kéz nem felejt, talán a test nem akarja, amit és ahogyan szeretnénk, szeretném. Amúgy rendre versenyzek Ausztriában a 45 év felettiek számára kiírt csapatbajnokságon.
     
Még felsorolni is nehéz az összes tornát, ahol a képzeletbeli dobogó legfelső fokára állhatott: melyik volt a legemlékezetesebb?
    
– Wimbledon. 1981-ben Heinz meg én nyertünk a Roland Garroson, aztán egymás után kétszer a páros vébén is győztünk. Viszont eszünkbe sem jutott, hogy van esélyünk füvön, Wimbledonban sikeresen szerepelni. Korábban sem nagyon ment ott a játék. Ezért volt bombasiker, hogy eljutottunk ott is a csúcsra. Ez minden teniszező álma, és nekünk teljesült. Persze voltak nagy, emlékezetes sikerek egyéniben is. Amikor például húszévesen megnyertem a kitzbüheli tornát. Az elődöntőben Manuel Orantest győztem le, aki a maga idejében koronás királya volt a tenisznek.
    
Mi a különbség a mai és az akkori idők játéka között?
    
Manapság már egészen korán kezdenek a gyerekek, szinte ütővel a kezükben nőnek fel. Céltudatosan teniszezőnek készülnek. Mi akkoriban csak játszottunk, úgymond teniszezgettünk, és igazából csak felnőtt korunkban lettünk valódi játékosok. A fiatalok ugyanolyan versenysorozatokon vesznek részt, mint a felnőttek. Aztán a felszerelés: változott az ütő, a húr, a labda, a pályák talaja, a technika. Egy azonban nem változott: ma is fejben dől el igazán, hogy ki nyer, ki lesz a bajnok. Biztos vagyok abban, ha lehetne effajta összevetést tenni, akkor Boris Becker, Ivan Lendl és John McEnroe ma ugyanúgy a csúcson lennének. Mert végső soron minden ott, belül dől el.
    
Véleménye szerint merre fejlődik a játék: erő, gyorsaság, szép tenisz….
   
-Ma már alig adódik lehetőség a szép játékra. Sok esetben vizet fakasztó adogatás és kész. Ha valaki finomkodik, gyorsan leütik a pályáról. Erő, állóképesség, dinamizmus jellemzi a mai teniszt.
   
Mikor kezdett el játszani? A szülők szerették volna, hogy teniszezzen, vagy a pálya mellett lakott és labdaszedőként kezdte, mint a legendás argentin játékos, Guillermo Vilas?
    
-Ott laktunk a Blöke (a mai Park Teniszklub a Kosztolányi Dezső téren – a szerk.) mellett, télen korcsolyáztunk, nyáron meg teniszeztünk. Aztán gyorsan kiderült, hogy az utóbbi egészen jól megy nekem. Már tízévesen megnyertem a 12 esztendősek bajnokságát.
    
Többször is hangoztatta: a jó teniszező legyen jó vesztes is.
    
-Rendkívül fontos, hogy egy vereség ne vegye el a kedvünket. Fel kell tudni dolgozni, helyre kell tenni még a fiaskót is…
    
Hol vannak a magyarok, az utódok? Hajdanán, az ön idejében több kiváló teniszezőnk volt. Gulyás, Benyik, Baranyi, Szőke és még sokáig sorolhatnánk. Ám az utóbbi időben már annak is örülünk, ha egyikük néha-néha selejtezőt játszik valamelyik ATP- vagy Grand Slam-tornán. Aztán gyorsan ki is pottyan.
    
-A hazai férfi mezőny meg a világ élvonala fényévnyire vannak egymástól. Azt hiszem, ennek az az egy fő oka, hogy a mai játékosok előtt nincs példakép. Nincs ki után menni. Így azután megelégednek azzal, hogy elindulnak egy-egy kisebb tornán, és ha netán meg is nyerik, nincs tovább, nem lépnek feljebb. Erősen hiszek abban, hogy mindenki addig jut, ameddig az ambíciója tart. Ha valaki megelégszik a középszerrel, akkor ott is marad.
   
A nők talán sikeresebbek: egy-egy komoly tehetség feltünedezik, igaz a csúcsra nem tud eljutni.
    
-Úgy vélem, nem tudták, tudják elviselni a nyomást. Véleményem szerint Mandula Petra, Kapros Anikó túlságosan hamar hagyták abba a teniszt. Most pedig Szávay Ági is hasonlót fontolgat.
    
Régebben edzősködött is, közismert, hogy ön volt a legendás horvát játékos, Goran Ivanisevic trénere.
    
-Meg Thomas Musteré egy fél évig. Akkoriban még én is aktív voltam, párosban játszottam, és mellette trénerkedtem. Aztán abbahagytam a versenyzést és "csak" edző voltam. Ám ez pokoli módon untatott. Egyedül mászkálni egy teniszcsarnokban egész álló nap. Nem volt nekem való, ezért felhagytam vele. És még valami: akkoriban még jól ismertem Goran és Thomas ellenfeleit, hiszen többször játszottam ellenük, fel tudtam őket készíteni a riválisokkal szemben. Amikor már nem játszottam párost sem, nem élveztem az egészet. Más, amikor fiatalon bejárja az ember a világot, és megint más harminc és negyven között, kisgyerekkel folyamatosan utazgatni.

Szokott találkozni Ivaniseviccsel?
    
– Hébe-hóba.

Párospartnere, Heinz Günthardt időnként feltűnik, egy-egy friss csillag mellett edzősködik. Barátság (is) volt, vagy csak munkakapcsolat?

-Mindig jó barátok voltunk, és most is azok vagyunk. Heinz most Andrea Petkovic, a legújabb német csillag trénere. Olyan komoly hátproblémái vannak, hogy teniszezni már nem nagyon tud, a szeme viszont elképesztően jó. Pontosan megmondja, mit kell a tanítványnak tennie, hogy még jobb legyen. Petkovic már top tízes játékos.
   
Idehaza nem foglalkozik egy teniszezővel sem. Nem hívják, talán nincs szükség a tanácsaira, tapasztalatára?
    
-Nem is próbálják. Tíz éve hívtak a szövetségbe, és tiszta szívvel vállaltam. Megpróbáltam segíteni, hiszen a kapcsolataim, az ismertségem, a tapasztalataim miatt volt is erre lehetőségem. Aztán folyamatosan keresztbe tettek, lehetetlen helyzetbe kerültem. Feladtam, vége.

"Szakmát váltott", az utóbbi időben többször halljuk: teniszt közvetít az egyik tv-csatornán. Ez is kihívás, vagy csak szórakozásból csinálja?
    
– Szórakozás, amelyet nagyon szeretek. Ha jól csinálom, akkor azért, mert nagyjából tudom, mi játszódik le a játékosok fejében, mit miért tesznek, és ezt megpróbálom visszaadni a nézőknek.
    
Taróczy Balázst olyan teniszezőnek ismerték, aki sohasem borult ki.
    
-Dehogynem, velem is előfordult, sőt egyszer még le is léptettek: Indianapolisban, a páros döntőben összekaptam a vonalbírókkal, meg a játékvezetőekkel, én másképp láttam, mint amit ők mondtak. Az első játszmát elvesztettük Günthardttal, a másodikban 6:6 volt az állás. Már túl voltam az első figyelmeztetésen, amiért pontlevonás járt. Újabb vita, én meg "bemutattam" a bírónak, és ezzel betelt a pohár: gém, szett, meccs, vége, kikaptunk! Heinz, aki háttal állt nekem, és nem látta, hogy mit mutattam, egy darabig nem is értette, hogy miért megyek kezet fogni a hálóhoz.
   
Régebben – az ön idejében – a játékosok is jelezték, ha elhibáztak egy labdát, ma meg a játékvezetőnek sem hisznek.
    
-Én másképp, fordítva látom. Korábban volt a sok veszekedés, ma viszont – és ez elsősorban Rafael Nadalnak és Roger Federernek köszönhető, akik nagyon tiszta és becsületes teniszt játszanak – változott a helyzet. Ők bebizonyították, hogy nem kell ahhoz szemétnek lenni, hogy valaki világelső legyen.
   
Van egy önhöz kapcsolódó történet: Jimmy Connors, a legendás, de állítólag meglehetősen karcos modorú amerikai játékos többször is keményen beszólt térfélcsere közben.
   
-Ezt az egész balhézást tulajdonképpen a román Ilie Nasatase kezdte. Állandóan ment a veszekedés, forrt a levegő, olyan hangulatot teremtett, hogy képtelenség volt nyerni ellene. Ordítozás, őrjöngés, fenyegetőzés. Aztán jött Connors, mondott az mindent, mert azt biztosan tudom, hogy utált ellenem játszani. Repkedtek a durva megjegyzések, megszokottak volt az efféle beszólások, mint "fucking communist", és még ráadásul térfélcserénél a lábad mellé köpött. Egyszer Hamburgban, az elődöntőben kerültünk össze. Leírhatatlanul borzalmas élmény volt, ráadásul a rendezők mindent elkövettek, hogy ő, a sztár jusson be a fináléba, és ne én. Irgalmatlanul, következetesen csaltak, mozogtak a vonalak, persze, hogy kikaptam.
    
Mostanában arra panaszkodnak a sztárok, hogy hatalmas a leterhelés, rengeteg tornán kötelező a játék, meg kellene kurtítani az idényt.
    
-Igen, azok, akik a csúcson vannak: Djokovic, Murray, Nadal, Federer éppen azt szeretnék, ha csak öt tornán kellene indulniuk, és akkor biztosan ők maradnának továbbra is az élen. De gondolni kell a többiekre is. Miért ne lehetne decemberben játszani? Ráadásul nem kötelező minden versenyen indulni.
    
Számos ötlet elhangzott az utóbbi időben a játékszabályok megváltoztatásával kapcsolatban. Változzon vagy maradjunk a jó bevált réginél?
    
-Az utolsó lennék, aki ilyesmit megengedne. Persze, minden megtörténhet.
   
Mára elképesztően felgyorsult a játék, de a pénzdíjak is az égbe szöktek. Az első nyílt openen csupán százezer dollár volt az összdíjazás, most viszont már több mint húszmillió (a bónuszokkal együtt 26,3 millió). Fordítsuk meg a dolgot, mennyit hozott volna Taróczy Balázs konyhájára mai áron az akkori sikersorozat?
    
-Legalább a hússzorosát, de erre van egy riposztom: Gulyás István, minden idők egyik legjobb magyar játékosa bejutott a Roland Garroson a döntőbe és…150 dollárt kapott. Szóval, minden csak viszonyítás kérdése.
    
Azok közé tartozott, akik még faütővel versenyeztek, a legendás Dunlop Maxplyvel, aztán áttért a fémre. Mi volt a különbség?
    
-Elképesztően nagy. Egy másik játék. Érdemes lenne egyszer megnézni, amikor John McEnroe a fa Dunloppal teniszezett, majd két évvel később a fémütővel. Összehasonlítani sem lehet a kettőt.
   
Mesélne Borgról, Vilasról, McEnroe-ról, Lendlről és a többi gigászról – milyen volt ellenük teniszezni?
    
-Ellenfelek voltak, és nem nagyon adták ki magukat. Csak most ismertem meg őket közelebbről, mióta szervezem az "öregfiúk" bajnokságát, a Tennis Classicsot. Persze sokat voltunk együtt, többnyire egy szállodában laktunk, és egymással edzettünk. De mindenki játszotta a maga szerepét. Aztán most, hogy kiöregedtek és visszatértek a játékba, kiderült, hogy milyen klassz fickók. Igazi klasszikusok.

Évek óta hatalmas sikerrel szervezi a tenisz halhatatlanjainak, a múlt nagyságainak tornáját. Bizonyára csodálatos játékot láthat majd szombaton a Papp László Sportarénában a teniszrajongó publikum. Vannak, akik már hazajárnak Budapestre. Az idén is eljön néhány klasszis, Jevgenyij Kafelnyikov, Ivanisevic a régiek, Gae:l Monfils és Fernando Verdasco pedig a mai nagyágyuk közül. Mi a titkos vágya, kit szeretne még meghívni a magyar fővárosba?

-Az én álmom, vágyam már teljesült: mindig szerettem volna összehozni még egy Borg-McEnroe derbit, és ez három éve összejött, itt Budapesten. Felejthetetlen volt.